2025-2026 tanév

2025. április 20-27-ig Rodoszon jártunk. Együttműködés keretében meglátogattuk a Rodoszi Zeneiskolát, ahol a diákjaink óralátogatásokon vettek részt. A görög népzenei hagyományokat és instrumenteket tanulmányoztuk. Az iskolában közös előadást szerveztek nekünk.

A görög népzene és tánc hagyományok, az ortodox egyházi zenei és a történelmi -kulturális örökség hihetetlen programok és új lehetőségekkel kecsegtettek. A mi műsorunk a hagyományos cigány esküvő zene, tánc és szokások sűrített bemutatója volt.

 A görög esküvő óriási élményt jelentett számunkra.  Bár számos ritka , de közös hangszer szerepelt a zenekarokban, úgy mint a magyar és a görög cimbalom, a klasszikus hangszerek is mint a hegedű, bőgő, cselló mindkét együttes programjában szerepeltek. Az utazás időzítése nagyszerű volt. A görögországi zeneiskolák országos fesztiválján vehettünk részt. Képet kaphattunk az ottani konzervatórumok zenei oktatásából. A görög egyházzene speciális hangjegyírása és kórus hagyománya is számos új világba engedett betekintést. Mind a tanárok, mind a diákok hamar megtalálták a közös hangot és egymással is, de külön is zenélve, fellépve  csiszolhatták tudásukat. A rodoszi középkori vár látogatása és a Lindosban tett kirándulás az ókori és középkori történelem rejtelmeibe való betekintéssel gazdagította ismereteinket. Távozáskor megegyeztünk, hogy viszont várjuk a görög tanárokat és diákokat Budapesten.

Diákjainkkal kirándulásokon vettünk részt Lindoszon, Kalitheán és Rodosz belvárosában, ahol közelebbről is megismerkedhettünk az ókori görög kultúra számos építészeti és természeti kincseivel.

Felléptünk a Rodoszi várban és a Színházban is.

Az Izlandi projektünk célja megismerkedni az izlandi zenei világgal, megismertetni az izlandi diákokat és tanárokat a magyar népzene és jazz zene világával. Közös célunk egymás zenei hagyományainak megismerése, a zenei motívumok és tanításának módszereinek elsajátítása volt.

A siglufjordi zenei fesztivál szinte a legnagyobb és legrégebbi fesztivál Izlandon.  Ezen a tőlünk távoli szigetországban is találtunk magyar zenészeket és a fesztivál igazgatójában egy volt, Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett zeneszerzőt. Az izlandi népzene és klasszikus zenei világába, a mindenki számára különleges világába láthattunk bele. Tanulóink három koncerten keresztül ismertették meg a helyieket a magyar népzenei és cigányzenei hagyományokkal. Reykjavivban és Siglufjordurban is óriási sikerrel, teltház előtt szerepeltünk. A legnagyobb élményt, a népi hagyományokat őrző tájházban történt együtt zenélés  adta. A Django együttesünk egy különleges helyszínen, egy halmúzeumban felállított halászhajó színpadán lépett fel. A számos ráadás és az együtt jammelés nagyon pozitív élményt jelentett nemcsak a nemzetközi közönségnek, hanem mindkét országbeli muzsikusoknak is.

A kirándulások, a gejzírek az óceánpart és a vulkánok világa varázslatos háttér volt egész utazásunk alatt, ahol diákjaink megismerkedhettek ennek a csodálatos szigetnek a kultúrájával, természeti kincseivel.

https://www.facebook.com/reel/3624537687693726?locale=hu_HU

https://www.facebook.com/reel/1552806813139411?locale=hu_HU

Az erdélyi projektünk célja a magyar cigányzene és cigánytánc hagyományainak, tanítási módszereinek (Rajkó-módszer) átadása az erdélyi tanároknak, diákoknak; a csángók és cigányok zenéjének, táncának és kultúrájuknak tanulmányozása valamint a kapcsolat elmélyítése a tanárok között, a tudásuk bővítése mellett.

A Keleti-Kárpátok ölelésében fekvő Székelyföld a határon túli magyarság ősi és csoda világa. A több mint ezer éve letelepített a magyar királyság határait őrző magyarok, nemcsak a határokat , de a hagyományaikat és különleges zenei világukat is megőrizték olyan tisztasági fokon, ami már sehol sem található meg. Az itt eltanult táncok és dallamok új anyaggal gazdagították az iskolánk repertoárját. Az itteni csángók és cigányok zenéje is teljesen egyedi. A koncerteken , de főleg a tábor ideje alatt, nemcsak zenei és tánc anyagot tanultunk, hanem erős barátságok is köttettek a gyermekek és tanár kollégák között. A táj legismertebb természeti szépségeit is megnéztük, de természetesen a történelemben gazdag helyszíneket is felkerestük így bővítve a magyarsággal kapcsolatos ismereteinket.